2012. október 21., vasárnap

3 utas nagymonitor I. rész


Hosszú időn át hallgattam otthon aprócska hangszórókkal épített hangdobozokat, de a szívem mindig is a nagy membránokhoz húzott. Ezen vágyaimat jobbára kiéltem koncerthangosítások során, otthon esélyem sem volt ilyen méretekkel együtt élni. Aztán pár éve úgy hozta a sors, hogy végre lett egy igazán nagy szobám, konkrétan 55 m2 3,60 méteres belmagassággal, ahol már meg lehet dörgetni a levegőt különösebb dúsulás, túllövés nélkül, hála a részben kezelt akusztikának és a belméreteknek. Kétféle Scan Speak motoros hangdobozom is működött itt eddig, amiket bár nagyon szerettem, egyik sem hozta azt az energikus hangélményt, reális hangszerméreteket, ami a lelkem mélyén célom lenne. A második doboz különösen jól sikerült, így kissé nagyképűen azt gondolom, elértem a 4-6 collos membránok korlátait. Az elmúlt hónapokban több nagyobbacska monitor is járt nálam, többnyire régi konstrukciójú JBL-ek, amik az ismert hibájuk ellenére is élvezetes kóstolót adtak számomra egy nagyon szerethető hangképből. Ez volt az utolsó csepp a pohárban és úgy döntöttem, tényleg építek egy nagy 3 utas stúdió monitort.

Alap elképzelésem a 70-100 literes doboz volt, nagy membránméretekkel, de baráti áron megépítve. Így hát a sok száz eurós motorokat nem is nézegettem, az alsó-közép kategóriában keresgéltem. Bár tudjuk, hatalmas a piaci kínálat hangszórókból, de hamar szembesültem vele, hogy 200 € alatt gyorsan elfogynak a lehetőségek a nagyobb méreteknél. A válogatás után gyakorlatilag csak a Dayton, Beyma, Visaton nevek maradtak talpon. Utóbbitól én eleve viszolygok, a Daytont nem ismerem, így hát egy előzetes döntés született a Beymáról. Mellette szól a viszonylag barátságos ár, részletes gyári adatlapok, EU-s gyártás, könnyű beszerezhetőség és van némi DIY publikációja is. 

12 collos méretben nem nagyon találunk otthoni HiFi célokra szánt mélynyomót emberi áron. A Beymák inkább PA és stúdiós feladatokra készülnek, ennek megfelelő paraméterekkel. A kis Scan Speak motorokkal könnyedén elért 33 Hz-es f3 itt ábránd marad, 40 Hz alá egyikkel sem tudtam menni a fenti elvárások betartása mellett. Végül két típus maradt versenyben, mégpedig a 12B100R és a 12BR70. Előbbi igen szép jellemzőkkel bír, erős mágnes, robosztus kivitel, alacsonyabb torzítás, ellenben 50-60 liternél nagyobb dobozba tenni nem ajánlatos. A 70-es nagyobb dobozba való, kicsit mélyebbre is megy, olcsóbb is, de kevésbé szimpatikus számomra. Így hát a B100-as típus a befutó.
 A középső szekcióban a 6B30Pe dolgozik majd kicsi torzítása és viszonylag szép átvitele miatt. Érzékenysége ugyan alacsonyabb a mélysugárzóénál, de a különbséget az előlap és a BS kompenzáció ellensúlyozza majd. A nagyobb 8M70 jobb ugyan érzékenységben, de bizonyára igen nehéz lenne összeváltani a magassal, ilyen membránméretet amúgy sem lehet felengedni 4 kHz-ig. 

 A magasakon sokat filóztam. A CP25 nem túl szép átvitelt produkál és a torzítása sem példás, ellenben nagyon szép a diszperziója. Az SMC2012 pont az ellentéte, szép átvitel, alacsony torzítás, de erős nyaláboltság. Mindkét típus komoly kompromisszumokkal járna, így hát egy hagyományosabb dómsugárzót választottam a fémmembrános, stúdiós T2030 személyében. Az érzékenysége persze alacsonyabb, mint a PA modellekké, de ez a doboz nem is ezen paraméterről lesz híres, nem lesz sokkal 90 dB felett, így hát bőven belefér a dómsugárzó is. A napokban vásárolt Crown PSA-2 PA végfokom csatornánkénti 400 Wattjával amúgy is bőséges energiát szolgáltat majd.


 A doboz kialakítása amolyan klasszikus ódivatú monitor. A 45 cm széles előlap tág lehetőséget ad a hangszórók elhelyezésére és diffrakciós optimalizálására is, amire a filigrán állódobozaimnál esélyem sem volt. A doboz 25 mm vastagságú szendvics szerkezetű lapokból készül, kívülről furnérozva, belül hullámtörőkkel teleaggatva. Párhuzamos felületek alig lesznek odabent, nagyon nem szeretjük az állóhullámokat. A bruttó térfogat 70 liter körül lesz, ebből lejön a kb nettó 12 literes elkülönített középkamra, a merevítések, hullámtörők, stb., így a mélysugárzó kb 50 literben fog dolgozni. A reflexnyílás a szokásos előlapi elhelyezés helyett alulra kerül a doboz anyagából kialakítva és össze lesz építve egy szintén most készülő masszív állvánnyal, amivel megpróbálom a basszusokat némileg irányítani, illetve a keresztváltót is magába fogadja majd. Az előlap elrendezése diffrakciós optimalizálás után:


 Bár korábbi dobozaimat (hatékony segítséggel) én eszkábáltam, ezen példányok építését már nem vállalom. Szerencsémre a fórumokról ismert Bege mester kapható volt rá. Jobb szakít nehezen találtam volna, hiszen ő nem csak a famunkákban, hanem a hangsugárzók világában is otthonosan mozog, ráadásul eddigi munkáiból ítélve az enyémhez hasonlatos vizuális ízléssel bír. Ötleteink egyeztetése után a doboz vörös natúr famintás borítást kap majd, az előlap pedig homogén matt sötétszürke lesz.

A hangszórók gyári adatai alapján elég szabadon tologathatóak majd a szekciók határai, de egyelőre semmilyen váltóterv nem készült még. Ezt a folyamatot csak a doboz elkészülte és a beszerelt hangszórók mérései után fogom elkezdeni. A 2. rendű váltások várhatóan 500 és 3000 Hz környékén leszek. Egy nagyon jól használható BS tervező program, az Edge segítségével meglehetősen jó helyre tudtam elhelyezni a hangszórókat az előlapon, továbbá a motorok sem szenvednek különösebb átviteli nyomortól, így a keresztváltó várhatóan egyszerű lesz, nem fog hasonlítani egy alkatrész lerakathoz.

2012. október 17., szerda

Osztódás - Kontaset/Fapaci elosztók


 Ha már sok szenvedéssel felkutattuk a nekünk tetsző készülékeket és a hozzájuk illő tápkábelekkel összeállt a rendszerünk, felmerül a kérdés, azok bemeneti végét hova is dugjuk. A szerencsésebbek a HiFi-nek külön áramkört építenek ki a lakás villamos hálózatán belül, de mindenkinél több készülék szolgálja közös hobbinkat. Logikusnak tűnik, hogy ha már a kábelekkel komoly változásokat tudunk előidézni, a kényszerűségből használt elosztóknak is van valamilyen hatása, jelentősége. A végtelenségbe nyúlik a téma irodalma, amin lehetetlen átrágnunk magunkat, de gyakran visszatérő vélemény, hogy a békeidőkből származó Kontaset elosztókkal igen jó hangzás érhető el. Kutakodásom során én is sokszor belefutottam ebbe a kijelentésbe. Abban sok rációt nem láttam, hogy lomtalanítások idején felgyülemlett szemétkupacok alján vadásszak régi elosztókra, inkább felkerestem a gyártót és megérdeklődtem, hogy is állnak most a kérdéshez. A cég szakemberei meglepően barátságosan válaszolgattak kérdéseimre, bár néha láttam arcukon az őszinte döbbenetet, mikor a hifisták történeteiről, elvárásairól, szempontjairól meséltem nekik. Az egész eszmecsere hangulatától felbátorodva előhozakodtam egy vad ötlettel: Támasszuk fel a legendát! A következő hetek vad elmeszárnyalásaitól, ötleteitől és vitáitól inkább megkímélem az olvasót és a végeredményre szorítkozom.

 Örömmel jelenthetem be elosztó családom első sorozatpéldányainak megérkezését. A termékcsalád 4 típusból áll, melyek közös jellemzője a masszív acéllemez ház, minőségi csatlakozók, mindenféle kötés, toldás, csavarozás nélküli réz vezetősín (mely ravasz kialakításával egyben az érintkezők szerepét is ellátja), minél kevesebb akadályt állítva az energia útjába. Valamennyi példány szigorú ellenőrzésen, bevizsgáláson esik át és egyedi sorszámot kap a minőségbiztosítási rendszer keretében.

- tetszőleges hosszúságú porszórt acéllemez ház
- megszakítás nélküli sárgaréz áramvezető sín
- ISO 9001 minőségbiztosítási rendszer szerinti gyártás a Kontaset kft. üzemében
- VDE 0620, CE, MEEI és MSz 9870 szabványoknak megfelelő kialakítás és bevizsgálás
- egyedi sorszámozás

A gyártás a Kontaset üzemében történik, az általuk szériában gyártott elosztókat alakítottuk át közösen a HiFi és házimozi világ elvárásainak megfelelően. A termékcsaládot 4 típus alkotja. Az alapot a 7 kimeneti aljzattal szerelt KEI elosztó adja. Ennek ikertestvére a KEKI, mely egy világító főkapcsolóval rendelkezik, ellenben csak 6 aljzat található rajta. A családi albumot a KEFI nagytesó teszi teljessé főkapcsolóval, 5 aljzattal, beépített zavarszűrővel és túlfeszültség védelemmel. (Időközben a fix bekötőkábeles típusok megszűntek, minden elosztó IEC bemeneten külön tápkábellel csatlakoztatható a hálózathoz.)



Persze mindenki kedvére választhat, én azért adnék egy rövid ajánlást az elosztóimhoz:

A KEI alaptípus a lehető legrövidebb úton juttatja el az energiát a fali konnektorból készülékeinkbe. A bemeneti aljzat mechanikai kötéssel, fedő forrasztással rögtön a vezető sínpárhoz csatlakozik, mely egyben a kimeneti aljzatok érintkezőit is alkotja. Sok más elosztóval ellentétben itt a vezetésben nincs semmilyen további kötés, elágazás, forrasztás, csavarozás, sorkapocs, kapcsoló. Az egyszerűségre és a lehető legjobb minőségre törekvő hifisták figyelmébe ajánlom.

A KEKI egy kimeneti aljzat feláldozása árán kapott egy praktikus főkapcsolót. A sok készülékkel rendelkező hobbitársaknak ajánlom.

A KEFI csúcsmodell komoly védelemmel rendelkezik a hálózat felől érkező anomáliák, túlfeszültség, elektromos zavarok ellen védve készülékeinket és a kép/hangminőséget. A biztonságra törekvő, esetleg problémás hálózattal megáldott, sok digitális eszközzel rendelkező házimozisoknak és hifistáknak ajánlom.

A védelmi modul:



Minden elosztóm szigorú műszaki bevizsgáláson esik át és egyedi sorszámot kap, bekerül a Kontaset hivatalos nyilvántartásába. Az első példányokat eltettem emlékbe: 



2012. október 16., kedd

Az erő legyen veled! - Erősítőteszt

Sok éve nem vásároltam HiFi készüléket. (Most sem fogok, de erről majd később.) Van itt néhány régről maradt kütyü, meg mindig hozott valaki, vagy valamelyik cég tesztelésre néhány berendezést hosszabb-rövidebb időre. Ha éppen erősítő nélkül maradtam, elővettem öregecske Denon PMA-360 masinámat, ami már új korában sem volt egy mérgesen drága cucc, ma pedig aprópénzért forog a használt piacon, mégis nagyon szerethető hangot produkál. A sors úgy hozta a napokban, hogy ismét kiürült a polc. Új hangdobozom tervezgetése közben amúgy is felmerült, hogy ha már egy becsületes méretű, ódivatú 3 utas állványos monitor lesz a partnerem zenehallgatás közben, nézzünk hozzá egy kevésbé kommersz, ellenben tisztességes erőforrást is!

Az elmúlt hónapokban ideiglenesen nálam állomásozó Parasound HCA-2200 végerősítőt pár napja visszakérte jogos tulajdonosa. Nem igazán szerettem ezt a masinát, leginkább a brutális fogyasztása miatt. Üresjáratban is képes beszippantani 250-300 Wattot, bár zenehallgatás közben sem eszik sokkal többet. Mivel nálam reggeltől estig szól a muzsika, meg valamennyire zöld is vagyok, hangsúlyos szempont az energiafalás. A hangjától sem voltam elérzékenyülve. Bár komoly erő duzzad benne, hangja mégsem elég lendületes, állandóan a cipője orrát nézegeti lehajtott fejjel, ami nem éppen az életkedv jele, így hát nagyon nem is sirattam meg.

Új készüléket nem szándékoztam venni, ezt az élvezetet meghagyom a gazdagabbaknak, amúgy is bátraké a szerecsen (sicc!), ezért gyorsan körbekérdeztem bennfentes ismerőseimet, hátha lapul a tarsolyban néhány tuti tipp, illetve átböngésztem a HiFi fórumok adás/vétel részlegét, mit is kínálnak a hirtelen előkotort 200e Ft környékén. Mivel én nagyon nem látom értelmét az idegen helyen történő 10 perces ítélkezésekben, a szimpatikusabb erősítőket megpróbáltam 2-3 napra kölcsönkérni. Néhány tulajdonos magáévá is tette elképzelésemet és kockára tették készülékeiket,  néha még a szállítást is magukra vállalva, amit ezúton is köszönök nekik. Mások határozatlan vásárlási szándékomat hallva keményen elutasítottak, amit persze meg tudok érteni, de ez egy másik történet... No és ha már ilyen sok szép reményű cucc érkezik, szervezzünk már rá egy kis összejövetelt is, hiszen az emberi test kitűnő hangelnyelő és általában kellemes társaság is egyben, így hát néhány barátomat is meghívtam egy kis közös ítélethozatalra.

A szervezés göcsörtös napjai alatt kedves Denon erősítőm szolgáltatta a háttérmuzsikát. Ekkor értettem meg pontosan, mi is volt a bajom a Parasound produkciójával. Ez a 30 éves PMA jószág messze nem ad annyi részletet, mint az manapság elvárt, de olyan lendülettel és jókedvvel zenél, amire kevés modern (és általam megfizethető) erősítő képes. A Parasound hozzá képes egy elhízott pankrátor, aki igen nagyot tud ütni, csak éppen soha nincs kedve hozzá az alacsony gázsi miatt.

Mit sikerült beszerveznem? Igen vegyes lett a mezőny. Nem szeretem a hifista előítéleteket, így bekerült a csapatba csöves, nagyon modern digitális, hagyományos analóg félvezetős, de még matuzsálem korban lévő PA végfok is. A szervezés közbeni lemorzsolódás után végül a porondra hívottak:

Copland CTA-402
Crown PSA-2
Lyngdorf SDA-2175
Parasound HCA-2200
Quad 909

Bár a Parasound személyesen nem vett részt az ütközetben, hangzása alaposan bennmaradt a fülemben, jó viszonyítási alapot képezve. A környezetet végig egy lejátszóként szolgáló apró Barebone PC, KingRex UD384 DAC U-Power akkus tápegységgel, KingRex Preamp, saját készítésű Scan Speak P2 hangdobozom, teljes Belden kábelezés és a saját gyártású elosztóm alkotta. A technikai sivárságot néhány liter gyümölcstea, 3 kg muskotály szőlő és nagyszerű muzsikák próbálták elviselhetővé tenni. Állandó segítőim e rendezvényen is tiszteletüket tették, így jelen volt a Dead Can Dance, a Pink Floyd, a Kraftwerk, az AC/DC, Victor Wooten, Miles Davis, Balázs Elemér és csapata, Beethoven, Glinka, Rahmanyinov és még sokan mások.

A történéseket részben időrendben követve a legelső induló egyben a legkülöncebb egyed is volt. Ő az egyetlen, akit nem a fórumokon vadásztam, hanem Kimber barátom ajánlotta figyelembe (áldassék hát a neve!). A sok csatát megjárt veterán kommandós külsőt viselő monstrum (nem, most nem Kimberről van szó!) a múlt század 70-es éveiből származik, HiFis körökben meglehetősen ismeretlen idehaza, de nyugatabbra igen komoly irodalma van otthoni felhasználás terén, bár alkotói koncert és stúdió hangosítási célokra tervezték. A Crown PSA-2 végfokot az idősebb hangmérnökök valódi legendának tartják, néhány amerikai fórumon egyszerűen csak The Legend a neve. Némi nyomozással sok nosztalgikus történet olvasható a Neten egykori koncertturnékról, ahol a hangosítás gerincét ilyen készülékek adták Michael Jacksontól a Dire Straitsig számos világsztár fellépésén, vagy éppen Prince stúdiójában, de azt is rebesgetik, hogy több későbbi High End cég tervezője is a Crown akkori csapatából került ki. Hifista szemmel nézve ez egy rendkívüli készülék a maga brutális, 4 ohmos terhelést közel 400 Wattal fenyegető teljesítményével, szimmetrikus, dual-monó felépítésével, dupla tápegységével, aktív hűtéses hővédelmével, atombiztos házával. A hangja... lenyűgöző. Ilyen elképesztően stabil és kiegyenlített hangzást  korábban egyetlen erősítő sem hozott a rendszerembe. A basszusait egyszerűen nem tudom a HiFi világába helyezni, ezek számomra egyértelműen PA és színpadi basszusok, kegyetlenül stabilak,  gyorsak, dúsak és textúrázottak. Minden szekcióban nagy pontosság és fegyelem jellemzi a produkciót és ami számomra igazán nagy meglepetés volt, az a részletgazdagság és jókedvű lendületesség együttese, amit én eddig még soha nem tapasztaltam HiFi erősítőnél semmilyen árkategóriában. A mai erősítők valahogy nem tudják e két elvárást egyaránt teljesíteni. (Ha mégis, azon példányokkal én nem találkoztam.) Nem szeretném a jelzőket hegyekbe hordani, de sokáig előttem lesz a kép, amikor kedves barátommal belehallgattunk néhány kedvenc zenénkbe a Crown jelenlétében, aztán néhány perc után artikulált szavak helyett csak hápogtunk és  arcunkon egy merev mosollyal csapkodtuk a térdünket. Azt talán már mondanom sem kell, hogy az éjszakát zenehallgatással töltöttem és minimális hangerőn is nagy élmény volt. (Számomra mindig is fontos volt, egy készülék mennyire tűri a hangerővel történő játékot.) Ez bizony első látásra szerelem! Mit szépítsem, nagyjából biztos voltam benne, hogy a verseny már az első résztvevő meggyőző gyakorlata után eldőlt, de a becsület és a kíváncsiság tovább engedte folyni az előre meghirdetett programot.

Következő napon érkező vendégem egy teljesen más világból származik. A Lyngdorf SDA-2175 magában hordozza a jelenkor minden modernitását. Digitális jelfeldolgozás, egyedi alkatrészek, példás skandináv technológia. A külsőre is szimpatikus dán készülék impozáns műszaki jellemzőkkel bír, a gyártó cég mostanában állandó résztvevője lett a nagyobb szakkiállításoknak, tehát az önbizalom megvan és a szaksajtó is jó véleménnyel van róluk. Sajnos nem tudok egységfrontba tömörülni velük, részemről a Lyngdorf produkciója leginkább az unalmas jelzővel illethető. Túlforszírozott basszusokkal vágta agyon a zenét, ami persze ki is végezte az amúgy is hervatag középtartományt. Ellenben ezek a basszusok nem a Crownnál élvezett kerek és definiált hangok, hanem mosott, határozatlan kenődések. Persze nagyon magasra került a léc előző napon, de a Lyngdorf produkciója nincs sokkal a levitézlett Parasound felett, annál talán egy kicsit kiegyensúlyozottabb és precízebb, de ennél több pozitívat nem tudok mondani róla. Értem én a törekvését, miszerint próbálja tagadni digitális származását, de cseles álcázó trükkjeivel engem nem győzött meg, ridegnek és mesterségesnek éreztem.

Harmadnap ismét műfajt váltottunk és a mezőny egyetlen csöves indulóját köszönthettük a porondon. A Copland CTA-402 sem egy nagyon ismert darab nálunk, de a fellelhető vélemények túlnyomó többsége igen pozitívan nyilatkozik hősünkről. Ahogy teszem ezt én is, hiszen az egyik legjobb csöves, amivel találkoztam (már ha van ennek a kategorizálásnak bármi értelme). Illetve rögtön javítom is magam, mivel nem tipikus csöves hangzást produkál, számomra csak a néha fulladozó basszusok idézték fel a technika korlátait. Kellemes, élénk módon tolmácsolta muzsikáinkat, a műsor során végig nagyon tetszett, csak egy bökkenő volt. Túlságosan erős egyéniségével minden zenét a maga képére formál, ami számomra kerülendő jelenség, ámbátor akinek tetszik ez a fajta hangzás, az akár nagyon szeretheti is a Coplandet. Ezen fogyatéka miatt érdemei elismerése mellett megköszöntük a megjelenést és útjára bocsátottuk barátságos gazdája óvó kezei között.

A negyedik nap a részemről előzetesen favorizált Quad 909 érkezésével indult. Az erősítők világában komoly technikai vívmányokat felsorakoztató patinás angol cég villantása meglepően pici, de annál pofásabb kívül és belül. Az 1-2 órás kötelező járatás után csak annyi jutott eszembe, hogy ez bizony nagyon rendben van. Kedvenc zenéimet pontosan úgy tálalta, ahogy nekem tetszetős és ismert, hozzátéve egy maroknyi életet és nemességet. Produkciója nagyon kiegyensúlyozott, tökéletesen illeszkedik minden részlet, mint egy körültekintő munkával és tehetséggel készült nívós művészeti alkotásban. A basszusoknak komoly súlya van, mégsem folynak szét, az erőteljesebb hangoknál is megmarad a hangszerek textúrája. A Quad bizony teljes mértékben teljesítette előzetes elvárásaimat, sőt kicsit túl is szárnyalta azokat. Nagyszerű készülék.

A 4 napos hosszú futam után voksomat én a Quad 909-re teszem... azaz tenném, ha nem lenne itt a Crown PSA-2. Márpedig itt van teljes fegyverzetben és csatára készen, nekem pedig nem sikerült hasonló felkészültségű ellenfelet állítanom vele szemben. Képtelen vagyok nemet mondani rá. Qqriq barátom kérdezte, felújítom-e. Nem fogom. Kicsit hangos a hűtése, kicsit kontakthibás az egyik bemeneti csatlakozója, de pont ezek teszik teljessé a hitelességét. Ez a készülék 35 éve szolgálja a zeneszerető emberiséget és harci sebei ellenére még mindig legyőzhetetlen. Hamarosan kap egy kellemes légfürdőt, kontaktusait megtisztítom az évtizedek hozadékától, ventilátorát kicsit lehalkítom, aztán beköltöztetem a szobámba, várhatóan hosszú időre. Itt a vége, fussak el véle, bár az nem lenne egyszerű egy ilyen 26 kilós csomaggal a hónom alatt.

Hosszúkás mondókámat azon kérdéssel zárnám, ami napok óta forgolódik bennem:

Tessék már nekem megmondani, mi a fenét műveltek a fejlesztő mérnökök az elmúlt 40 évben!


Pillanatkép a küzdelemről. Felső sortól balról jobbra haladva:
Denon PMA-360,
Crown PSA-2, Copland CTA-402, Lyngdorf SDA 2175, 
mézes tea, Spar nápolyi, sajtos kréker, muskotály szőlő