2013. február 27., szerda

Legyen jobb a hangzás!

 Az elmúlt 32 aktív évemben sikerült a legtöbb tipikus hifista hibát elkövetnem. Márkaneveket üldöztem, műszaki megoldásokra esküdtem fel, "szakik" által ajánlott tuti trükkökben hittem saját tapasztalás nélkül, folyamatosan hajszoltam valami ábrándot, ami maga volt "A jobb hang". Olyan hullócsillagok vezérelték utamat, mint az "A" osztály, BitStream, PushPull, damping factor... Természetesen az átmeneti sikereket, pár napig tartó örömöket leszámítva soha nem jutottam előrébb, inkább csak 1-2 lépést tettem jobbra, vagy balra. Mostani fejemmel visszagondolva az a korszak volt az őskáosz, melyben megteremtődtek az alapok, miken mostani világom nyugszik, ami persze onnan nézve egyáltalán nem látszott még. Aztán némileg felnőve és tudatosabbá válva elkezdtem ténylegesen is a magam útját járni és egyre kevésbé vettem figyelembe, ki mit mond. Ha az előző stáció volt a teljes sötétség, akkor ezt nevezhetjük virradatnak, ami persze még igen messze van a verőfénytől. Akkoriban kellett bevallanom önmagamnak, hogy a zenehallgatás öröme nem feltétlenül a mérnöki értelemben vett hangminőségtől függ. Bár vannak átfedések, mégsem egyértelmű a párhuzam az élvezeti érték és a gyakran mutogatott műszaki adatok (teljesítmény, torzítás, átviteli határok, zaj) között. Előfordult, hogy olcsó vacak hordozható lejátszón kedvenc zenémet hallgatva teljesen el tudtam mélyülni az élvezetben, máskor meg több tízmilliós csodalánc előtt is csak forgolódtam a székben, sehogy sem tudtam a muzsikára figyelni. tehát léteznie kell valamilyen faktornak, ami a műszaki adatokra kövér fittyet helyezve meghatározza, mennyire vagyunk képesek együtt élni az adott berendezéssel. A gondot csak az jelenti, hogy ezt a faktort sem megfogalmazni, sem mérni, vagy megjósolni sem tudjuk. Arra azért rájöttem, hogy a dolognak sok köze van a praktikumhoz, így hát elkezdtem egyszerű megoldásokat keresni, melyek csak engem és a muzsikát szolgálják, ezzel párhuzamosan elkezdtem száműzni a csicsás készülékeket, csökkentve a környezet- és lélekszennyezés mértékét.

 Így történt, hogy 10-12 évvel ezelőtt felszámoltam a dupla ajtós szekrényt megtöltő kazetta, LP és CD gyűjteményemet, elcsomagoltam minden mechanikus zenelejátszó berendezést. Jó, lódítok, mert néhány különösen értékes hordozó ma is megvan egy fiók mélyén, ahol emberi szem nem láthatja, kéz nem tapinthatja őket. Mivel már akkor is PC mellett töltöttem éber óráim többségét, fejembe vettem, hogy e képződmény köré szervezem az életemben annyira fontos zenehallgatást is. Ez akkoriban nem is volt olyan kis feladat. Nem voltak még a hangminőségre és kényelemre kihegyezett célszoftverek, HiFi kategóriákba helyezhető eszközök. Némi szerénytelenséggel élve együtt serdültem a ma már virágzó iparágnak számító számítógépes zenelejátszás fejlődésével. A jelenlegi Plug'n'Play világban már komikus lenne olvasni, milyen zsákutcákba tévedtem, mennyit szenvedtem a kiforratlan eszközök és szoftverek üzemeltetésével, ráadásul semmiféle praktikus tanulsággal sem szolgálnának ezek a történetek, így hát fátylat rájuk!

 Mi a helyzet manapság? Eszeveszett piaci kínálat fogad minket lejátszó szoftverekből, operációs rendszerekből, ezeket finomhangoló megoldásokból, belső és külső hangkártyákból, speciális PC alkatrészekből, USB és Firewire felületű eszközökből, misztikus adatátviteli módokból. Eligazodhatunk-e közöttük úgy, hogy az őrület legegyértelműbb jeleit leplezni tudjuk embertársaink előtt? Nem egyszerű, de talán nem lehetetlen. Némi műszaki előtanulmány, nyitottság, sok idő és türelem kérdése csupán.

 Legnehezebb dolgunk a hardware eszközöknél van, mivel itt a kínálat naponta változik. Némi vigasztalást nyújthat, hogy legtöbbjük valamelyik korábbinak a ráncfelvarrt reprója, igazi újdonságok igen ritkán kerülnek a kirakatokba és ezeknél sem garantált, hogy bármiféle előrelépést adnak számunkra. E sorok lejegyzése idején átmeneti állapotban leledzünk a CD korszak és a HD korszak között. Mivel rendszerünket legalább annyira építjük a jövőnek, mint a jelennek, célszerű olyan eszközt választani, ami legalább néhány évig nem válik szűk keresztmetszetté. Praktikusan ez annyit tesz, hogy hangkártyánk, külső DAC-unk birkózzon meg a nagyobb felbontású anyagok lejátszásával is. Logikus érvelésnek tűnik, hogy ha már kedvenc muzsikánkat meg tudtuk szerezni valamilyen komolyabb felbontású formátumban, azt annak valóságában is tudjuk élvezni. Ám ha ez mégsem képes teljesülni, vagy mondjuk fejünkbe vesszük, hogy nekünk bőven elegendő az audio CD-knél megszokott felbontás, az is egy elfogadható álláspont.

 Szoftverek terén kissé egyszerűbb a helyzet, mivel ezek fejlesztése bár szintén gőzerővel zajlik, mégsem éri el a készülékeknél látható őrületes és felelőtlen tempót. Jómagam, ha nem is vakon elkötelezett, de ortodox Windows felhasználó vagyok. Tettem néhány óvatos próbálkozást más galaxisokkal is, de örök barátságot egyikkel sem kötöttem. A Linuxot meghagyom a mazochistáknak, a MAC-et pedig a külsőségekre érzékeny egyedeknek. Visszatérő kérdés, hogy melyik világ alkalmasabb a minőségi zenelejátszásra. Biztosan állítom, bármelyik, másképpen megfogalmazva nem ezen múlik. Bár tapasztaltam jellegzetességeket mindnél, ezek mégsem érik el azt a szintet, aminél már azt kellene mondani, hogy ez bizony komoly előnyben van a többivel szemben. Ez persze sok hifistát nem akadályoz meg abban, hogy bármelyikre is felesküdjenek és hittérítő háborút indítsanak a többi világ felhasználóival szemben. Legyen ez az ő keresztjük, mi maradjunk az őszintén megítélt és megélt zenehallgatásnál!

 Maradva a Windowsos világnál... döntenünk kell az operációs rendszer kérdésében, bár e téren erősen jellemző a sodródás, előbb-utóbb úgyis kénytelenek leszünk átállni a legújabb verziókra. Nem olyan keserű kényszer ez, hiszen szerencsére a minket érintő téren komoly előrelépések látszanak a fejlesztésben. Mai állás szerint kijelenthető, hogy szolgáltatásait, teljesítményét, igényeit és az elérhető hangminőséget nézve  jelenleg a legjobb választás a Windows 7. A korábbi XP és Vista rendszerekhez képest valóban áttervezték az audio jelfeldolgozást érintő szolgáltatásokat, ami használat közben meg is látszik, vagy inkább hallatszik. Az ezzel párhuzamosan megjelenő új WASAPI protokol minden eddigi megoldásnál (Kernel Streaming, Direct Sound, ASIO) alkalmasabbnak tűnik célunk elérésére. Célszerű hát olyan lejátszó szoftvert választanunk, ami támogatja e módozatot. Ilyen logika mentén haladva nincs is már olyan durva zavar előttünk, két kezünkön megszámolhatóak ezen megoldások. Jómagam gyakorlatilag mindegyik népszerű szoftvert kipróbáltam az elmúlt években és közöttük kettő maradt meg tartósan a gépemen. Nem okozott meglepetést ez, hiszen rajtam kívül sok ezren végeztek ilyen összevetéseket és ugyanazon eredményre jutottunk: Windows környezetben ma zenelejátszásra szolgáltatásaik és hangzásuk miatt leginkább alkalmas szoftvernek a Foobar 2000 és az XBMC mondható. Meglehetősen más irányba fejlesztik őket, más felhasználói mentalitáshoz készülnek, illetve a velük elérhető hangzás is erősen eltér. Kényelmi szokásaimhoz jobban illeszthető az XBMC, ráadásul video lejátszásra is nagyszerű, ami esetemben szintén nem elhanyagolható szempont a sok koncertfilmem miatt. Szabadon konfigurálható kezelő felülete, egyszerű telepítése és beállítása, nagyon jól eltalált szolgáltatásai, távvezérelhetősége és a produkált megszólalás tette kedvencemmé. Hozzá képest a Foobar kezelése technicistább, ódivatúbb, hangzását illetően pedig jóval kimértebb és ridegebb, ami persze akár pozitívum is lehet.

 Eddigiekre alapozva eljuthatunk oda, hogy összeállt a rendszerünk egy modern PC, a rá telepített operációs rendszer és zenelejátszó szoftver, illetve a rá csatlakoztató hangkeltő eszköz képében. Azt gondolhatnánk, súlypontunkat hátra helyezhetjük, átadva magunkat az élvezetnek, ám az igazi tuning-mestereknek csak most csillan fel a szemük: Hozzuk ki a maximumot mindebből! Ismét két területen lehetünk kreatívak: hardver és szoftver. Előbbieknél megfontolásra, kipróbálásra javaslom az alábbi, nálam és néha tesztalanyként használt ismerőseimnél bevált lépéseket:

SSD használata
 Már maga a Windows is jobban érzi magát egy szilárd memóriás háttértáron, a sok mechanikai és elektromos zajt gerjesztő hagyományos merevlemezek elkerülése a hangminőségre is jótékony hatással van, ráadásul kevesebb energiát is fogyasztunk így, azaz kizöldelhet a lelkünk.

Minőségi USB vagy Firewire kábel
 Külső eszközeinket ne a leggagyibb madzaggal csatlakoztassuk PC-nkhez! Bármennyire is nehéz műszaki indoklást találni a jelenségre, erősen érezhető a hangzás javulása egy komolyabb összekötő esetén.

Minőségi PC tápegység 
 Kevesebb zajt termelnek és kevesebb energiát fogyasztanak a komolyabb tápegységek és nem is sokkal drágábbak a gagyiknál. Megbízhatóbb működéssel hálálja meg a PC a nívós forrást, USB táplálású eszközeink hasonlóképp. Felső szinten célszerű egy lineáris tápegységet beszerezni a kapcsoló üzemű példányok helyére, bár egy komplett PC áramellátásához nem akármilyen darab szükségeltetik.

Külső eszközök saját tápegységről üzemeltetése.
 Ezen eszközök vagy valamilyen rémgagyi kapcsoló üzemű tápegységről, vagy a számítógép USB aljzatából szippantják ki az energiát. Mindkét esetben sokat javíthatunk a hangzáson, ha tiszta energiával tápláljuk készülékünket. Ma már elérhetőek kimondottan kis fogyasztású berendezésekhez gyártott lineáris és akkus tápegységek. Részemről a KingRex PSU és U-Power erőforrásait használom, melyek letisztult kialakításukkal és barátságos árukkal szinte verhetetlenek a piacon.

Dedikált média PC használata
 Manapság olyan sok célra és funkcióra használjuk a számítógépeket, hogy felmerül a kérdés, ezek miként hatnak egymásra. Sajnos minél több dolgot telepítünk a PC-re, annál inkább lesz használhatatlan egy-egy funkcióra, így van ez a minőségi zenelejátszással is. Döbbenetes különbségek érhetőek tetten, mikor az agyonszemetelt Windows után egy tiszta operációs rendszeren szólal meg a muzsika. Részemről ezt úgy oldottam meg, hogy a zenelejátszásra külön masinát használok egy Foxconn nT330i Barebone PC személyében, ami bár ma már nem a legizmosabb masina, de zökkenők nélkül lejátszik mindenféle audio és video anyagot.


 Szoftveres oldalon is hatásos lépéseket tehetünk a cél érdekében, leginkább a Windows és a lejátszó szoftverek finomhangolásával. Az operációs rendszernél alapvető cél, hogy minél kevesebb alkalmazás és folyamat fusson lejátszás közben. Ezt manuálisan is elősegíthetjük szolgáltatások kikapcsolásával, de van néhány hasznos segédprogram is a célra. Én a legjobb eredményt a Fidelizer programocskával értem el, ami a sok felesleg kilövésével nyugodtabb, tisztább hangzást varázsol elő.

Foobar esetén szinte kötelező a ReplayGain szolgáltatás kikapcsolása, a kimeneti eszköz WASAPI protokol szerinti működtetése, a Buffer Lenght értékének minimalizálása (amennyit a gépünk még megenged pattogó lejátszás nélkül), illetve a Full File Buffering aktivizálása, miáltal a lejátszandó zeneszámot a program előbb RAM-ba olvassa, majd onnan játsza ki. Utóbbi hatása határozott, de inkább csak a nyugodtabb hangzást kedvelőknek ajánlom.

XBMC esetén kevés beavatkozási lehetőségünk van, de azon kevesek között szerepel a WASAPI protokol aktivizálása, ami minden más megoldásnál jobb eredményt ad.

Többen sikeres próbákat tettek a szoftveresen emulálható RAM disk alkalmazásokkal is és az ezekről történő kijátszással, de ezek nagyjából megegyeznek a Foobarnál bekapcsolható File Buffering szolgáltatással.